Kezdetek

Az egész 2013. novemberében kezdődött, amikor világossá vált, hogy az Erasmus utáni félévet nem tudom elkezdeni, hiszen néhány tanár nem ment bele abba, hogy Erasmus alatt felvegyem a tárgyaikat. Aztán a drága bolognai rendszernek köszönhetően a tavaszi féléves tárgyak nem indulnak el szeptemberben, úgyhogy jómagam sem fogok tudni szeptemberben visszamenni a suliba. Sokat gondolkoztam, hogy mit csináljak, abban biztos voltam, hogy fél évet nem akartam otthon ülni és nézni a falakat. Dolgozni "akartam", ugyanakkor olyan munkát akartam csinálni, ami a tanulmányaimmal kapcsolatos, és nem a TESCOban akartam robotolni 8 órákat. Persze élveztem volna azt is, ha 1 jó közösségbe csöppentem volna, de amíg sorra kapom azokat a válaszokat a cégektől, hogy nincs gyakorlatom, nem vesznek fel, addig nem engedhetem meg magamnak a TESCOt. 

Már régóta AIESEC gyakorlatra akartam menni, és AIESECesként nagyon sokszor nézegettem a gyakorlati helyeket. Ezért úgy döntöttem, hogy miért ne mehetnék el? És végül jelentkeztem. Megvolt az interjú a magyar AIESECcel, ami szerintem elég gyérül sikerült, de mégis engedték, hogy bekerüljek a rendszerbe. 

Az elején sajnos hiába kerestem a munkákat, egyszerűen senki sem akart még gyakornokot novemberben 2014. szeptemberi kezdéssel. Akkor indult be a keresés, amikor már kinn voltam Finnországban, főleg április körül. Miután egy indiai AIESEC helyi bizottsággal interjúztam még ebben a hónapban, kiderült, hogy felvettek volna gyakornoknak. Elég fura volt, ugyanis a céggel nem volt interjúm, a gratulációt pedig Facebookon keresztül írták meg. Végül úgy döntöttem, hogy nem fogadom el a munkát, mert gyanakodtam rá egy kicsit. A "szezon" mégis az USAban volt júniusban. Hetente többször kellett felkelnem ahhoz, hogy interjúzzak cégekkel, AIESECesekkel, augusztusra meg már belefáradtam abba, hogy csak keresgélek, interjúzgatok, de senki sem vesz fel. Azt is megbántam, hogy nem fogadtam el azt az indiai munkát, amit megkaptam volna. Több, mint 70 jelentkezést adtam le Kanadába, Svédországba, Törökországba, Egyiptomba, Sri Lankába, Litvániába, USAba, Japánba, Kínába, Vietnámba, Mexikóba, Egyesült Arab Emírségekbe, Lengyelországba, Malajziába, Romániába, Tajvanba, Tunéziába... és Indiába. Miután egy indiai AIESEC helyi bizottsággal interjúztam, kiderült, hogy felvettek volna gyakornoknak. Elég fura volt, ugyanis a céggel nem volt interjúm, a gratulációt pedig Facebookon keresztül írták meg. Végül úgy döntöttem, hogy nem fogadom el a munkát, mert gyanakodtam rá egy kicsit. 

Végül augusztus elején volt egy interjúm a Triumfo International HR-esével, aki nagyon aranyos volt. Az interjú jól sikerült, azonban nem számítottam túl sokra, ugyanis a cég 1 évre keresett gyakornokot, az pedig világos volt, hogy 4.5 hónapnál tovább nem tudok maradni. Mondtam a HR-esnek, hogy számomra nem jelent akadályt a sok telefonálás, tűröm a monoton munkákat, úgyhogy nem lesz probléma. Augusztus 16-án, tábor utolsó napján jött az üzenet Facebookon, hogy felvettek a céghez. Nagyon örültem neki, ebben az esetben nem volt azzal problémám, hogy Facebookon írták meg az AIESECesek, ugyanis az interjút a céggel csináltam. Utólag aztán kicsit gyanakodtam a dologra, de hát gondoltam, hogy csak nem lesz ebből probléma. El is újságoltam mindenkinek, a kollégáim a konyhán nagyon örültek a hírnek, főleg Sue és Kim, és mondták, hogy mindenképp írjak nekik e-mailt és küldjem nekik a képeket. Nem mindenki örült a hírnek annyira, mint ők, főleg az otthoniak: a szülők és rokonok. Meg merem kockáztatni, hogy páran már akkor eltemettek gondolatban :D