21 dolog, amit a nyugatiak csinálhatnak, de az indiaiak nem

Ilyen címmel találtam rá 1 cikkre, amit egy indiai írt. Elég sokan Amerikáznak csak, mindent csak Amerika csinálhat, na de mindegy is... én átváltoztattam Amerikát nyugatra, mert Európára is ugyanúgy érvényes, és nem csak Amerikára... amúgy elgondolkoztató poszt volt. De nézzük is meg, hogy miért. 

1. Senkit nem érdekel, ha az utcán csókolózol. 

Sokat hallottam arról, hogy Indiában nem szokás az utcai csókolózás, és megszólják az embert. Ennek ellenére én már láttam párt csókolózni parkban, és fényes nappal kocsiban én is kaptam már csókot indiaitól. Mindketten élünk.

2. Idegeneket szabadon megszólítják

Ezzel valahogy nem tudok egyetérteni. Még sehol nem történt meg velem az, hogy elmegyek várost nézni, és egy iskolás csoport körbeáll és elkezdenek kérdezni, hogy hova való vagyok, mit csinálok Indiában, tudok-e hindiül, mit szeretek Indiában, mi a hobbim, stb. Nyugaton nem foglalkoznak azzal, hogy ki vagy, hova való vagy, vagy, és kész. Bár ez a túlzott rajongás a ló másik oldala.

3. Ajtót nyitva hagyják a következő számára

Nem tudom, hogy miért probléma ez, pl. a finnek sem fáradoznak azzal, hogy megfogják az ajtót, hogy a következőnek ne kelljen újra kinyitnia... Viszont vonaton, amikor mentem WC-re, kicsit fura volt, sőt, kicsit felhúzott, hogy látta a pasi, hogy mennék WC-re, erre ő becsukta az ajtót, és ráfordította a zárat is, hogy majd én szépen lefordítom a zárat és kinyitom az ajtót. Azért azt nem értettem, hogy mire volt jó.

4. Megköszönik az emberek, amit kapnak 

Igen, igen, igen. Itt az emberek nem szeretnek egymásnak köszönni, és megköszönni sem köszönnek meg dolgokat. Azt mondták, hogy itt a barátok között nem szokták mondani, hogy köszönöm, mert a köszönömöt csak az idegeneknek mondják. Egyrészt pozitív, mert úgy fogják fel a barátságot, hogy nem adok-kapok alapon működik, hanem természetesnek tartják, hogy a másik segít nekik, és ők is segítenek a másikon. Ennek ellenére azért fura, hogy nem illik megköszönni a barátnak, hogy lehozott ingyen kocsival Delhiből Noidába, ami kb. 20-30 km...

5. Nincsenek türelmetlen dudálások

Azért ne vigyük túlzásba, mindenhol dudálnak az emberek. Budapesten is, New Yorkban is, mindenhol, ahol sokan vannak. Ha itt sem lenne annyi ember, itt sem dudálnának annyit. Bár a dudát sokszor használják jelzésnek, hogy átmennek a kereszteződésben, vagy jelzik, hogy "vigyázz, itt vagyok mögötted", stb. Azokat a jelzéseket viszont nem szeretem, amikor látják, hogy látom, hogy jönnek, de azért nyomja a dudát, mint az őrült.

6. Nem kötelező a házasság

Igen, 10 pont a Griffendélnek. Akartam mondani, Európának. Bár egyik nap nagyon belém akarták beszélni, hogy Indiában már elfogadott, hogy ha a fiú és a lány együtt él házasság nélkül és nem vetik meg őket, ha gyerekük van házasság nélkül... de szerintem eléggé téves információval akartak megetetni.

7. A "mozgólépcső-etikett"-et betartják

Utazásaim alatt az összes metrós helyen volt olyan, aki nem azon az oldalon állt, ahol kellett volna. Senki nem csinált belőle problémát, csak Pesten őrjöngenek az emberek, ha nem arra az oldalra állsz, ahova állnod kell.

8. Meg lehet ölelni az ellenkező nemű barátodat

Először én is azt hittem, hogy ez nem túl jó ötlet, de megmutatták, hogy semmi gond nincs belőle :D De nem nagyon látok ölelkező fiúkat-lányokat az utcán, ez tény és való :D

9. Szemetet a kukába dobják

Ehhez nem fűzök semmit. Egyrészt nehezen lehet kukát találni erre fele, de, ha talál is az ember, akkor sem oda dobják a legtöbben a szemeteket. És nincs annál jobb látvány, amikor a sok tehén a szemetet eszi...

10. Szexről is beszélnek a gyerekekkel 

Nem szokás itt. Az is fura, ha a lányok és a fiúk a szexről beszélnek egymással. Az indiai lányok eléggé szemérmesek, nem beszélnek ilyenekről a fiúkkal. Hát még a gyerekkel... 

11. Közlekedési szabályokat betartják a zebrán

Van zebra Indiában? :D Nem tudom miért, de nekem tetszik, hogy ott megyek át az úton, ahol akarok és tudok...

12. Nem ítélkeznek a foglalkozás alapján

De azért biztos másként kezelik az embert Európában is, ha azt mondja, hogy orvos, és nem azt, hogy utcaseprő...

13. Saját ügyeikkel foglalkoznak

Azért nem 100%-ban igaz, de az tuti, hogy a főnök a munkahelyen nem foglalkozik azzal, hogy a beosztottja mit csinál szabadidejében a munkahelyen kívül :D

14. Álmokat követik

Erről annyira nem tudok nyilatkozni, ezt nem nagyon vettem észre az embereken... szerintem totál nem az országon múlik ez, hanem a személyen.

15. Utat engednek a mentősöknek

Erre nem tudok ellenpéldát Indiában, de példát sem. De el tudom képzelni, hogy a már eleve nagy dugóban nem tudnak hova állni az autósok, hogy elengedjék a mentősöket.. 

16. Szerelemből házasodnak

Jó, ez igaz India nagy részére. A házasság itt üzletet jelent, de nem mindenhol. Delhi és Mumbai egészen más, ezekben a városokban az emberek nagy része modern felfogású. Persze vidéken is akadnak, de ott tényleg a szervezett házasság a megszokott. Nekem valahogy elég morbid. Swati is ilyen házasságba fog belekerülni, és mondta, hogy még nem ismeri a leendő férjét. Nem nagyon akar így házasodni, de nincs más választása. Azért fura, én nem tudnék ilyenbe belemenni.

17. Felmondhatnak, hogy elmehessenek

Ha nem is kell felmondani, de sok helyen kap az ember szabadságot nyugaton. Én azt hallottam, hogy a cégnél az első 1 évben mindenki havonta 1 napot kap, amit szabadon használhat bármikor, ezt persze fel lehet gyűjteni. 1 év után viszont havonta 9 napot kapnak a dolgozók, bár kétlem, hogy csak úgyból fel lehet használni 9 napot egyszerre. De aztán reménykedjünk, hogy így lesz, és akkor meg tud látogatni majd az ismerősöm :D

18. Nem bámulják a külföldieket/nőket

Ez annyira... :D:D:D igen! Bár a kommenteknél 1 ember (persze férfi) kikérte magának, hogy nyugaton is megnézik a nők seggét... hát cseppet sem ugyanolyan az érzés. Itt nem csak a nők seggét nézik meg, hanem mindent.. és wáááh. Nem tudom, hogy mit fogok csinálni magammal Magyarországon, ahol nem fog megbámulni minden 2. ember :D

19. Megengedik a fiúknak, hogy megnövesszék a hajukat az iskolában

Erre nem tudok mit írni.

20. Nem ítélik el a homoszexuálisokat.

Hülyeség. Mindenhol vannak, ahol elítélik, még Amerikában is.

21. Az alap mozizási szabályokat betartják 

Nem tudom, még nem voltam moziban.

Az eredeti cikket itt találhatjátok:

http://www.scoopwhoop.com/inothernews/foreigners/?ref=social&type=fb&b=0 

22.-nek tudnám mondani a metrózási szokásokat, még akkor is, ha nagyon sokan panaszkodnak pl. a pesti közlekedésre :D egyszerűen hihetetlen, hogy itt nem tudják megvárni a felszállók, míg leszállnak az emberek, és hihetetlen harc van az ülőhelyekért... 

Aztán pár ember kommentekben visszavágott, hogy de vannak olyan dolgok, amiket lehet csinálni Indiában, de külföldön nem. Amire a legbüszkébbek: lehet pisilni/kakilni az utcán. Na hát ez nagyon jó :D nem tudom, van 1 olyan érzésem, hogy a nyilvános pisilés/kakilás nem megtiltott Európában sem, de, ha csinálod, akkor az emberek esetleg úgy néznek rád, mint itt, ha csókolózol valakivel az utcán... 

Na hát remélem, hogy tetszett ez a bejegyzés, úgy gondolom, hogy ezzel nem csak az én napjaimat ismeritek meg, de az itteni kultúrát is. Kicsit lesokkolt a cikk, hogy ilyet írt egy indiai, mert legtöbben büszkék arra, hogy indiaiak, és nincsenek nagyon ellene a dolgoknak. De mindenhol vannak olyanok, akik nem nagyon büszkék az eredetükre, és inkább a nyugatiakat akarják majmolni, hogy "ott bezzeg úgy van...".

Miért is kell hazamennem?

Varanasi után próbáltunk visszatérni a normális kerékvágásba. Azonban az egészségem nem javult, ezért úgy döntöttem, hogy nincs mese, kénytelen vagyok elmenni egy orvoshoz. Upma mondta, hogy ő szívesen elkísérne, ezért el is mentem 1 kórházba Delhibe vele. Vérvétel, vizeletvizsgálat, ultrahang az első napon. A betegségemről annyit, hogy lázam volt már vagy 1 hete, fájt a hátam, és a pisilés nem ment a legkönnyebben. Az ultrahang ki is mutatta, hogy elzáródás van, amit egy vesekő okoz. A következő napon a röntgen ezt ki is mutatta. Már 2000 rúpiát költöttem el a vizsgálatokra, erre jön rá az utazási költség, ami szintén volt már majdnem egy 1000 rúpia, főleg azután, hogy sikeresen kiejtettem a zsebemből a metrókártyám a riksában, ezért az kiesett és elhagytam. Nem volt valami túl szerencsés nap, bevallom. Azért azt had mondjam el, hogy a havi keresetem 15 ezer rúpia, hogy tudjátok mihez mérni. Na meg 1 szári már 2 ezer rúpiánál kezdődik, úgyhogy 2 nap alatt elvertem a nem létező szárim árát. Harmadik napon akarták csinálni a következő vizsgálatot, ahol mondták, hogy 3 ezer rúpiát kell fizetnem. Na hát az kizárt, hogy felmenjek 6 ezer rúpiára, ami már majdnem a fizetésem fele. Ráadásul folyamatosan nyomás alatt tartott édesanyám is (Puszi Anya), aki már 1 hete állandóan azt mondogatta, hogy menjek haza, mert nem akar temetést rendezni, stb. stb. Megvolt az az érzésem (és még mindig megvan), hogy ha hazamegyek, akkor tuti, hogy minden hipp-hopp elmúlik, és akkor szívhatom a számat, hogy repjegyet módosítottam, amivel kihagytam Mumbait és Taj Mahalt. Igen, eljöttem Indiába, és úgy hazamegyek, hogy nem láttam a Taj Mahalt... nem hiszem el. Végülis módosítottam a repjegyemet február 6-ra február 14-ről. Előbbre nem tudtam, mert az utazási idők 30 órásak voltak, amit nem akarok végig szenvedni. A rövidebb repidősök pedig csillagászati árakért voltak. Február 6-ra volt a legolcsóbb, a 30 órás repülőútra 30 ezerért lehetett volna módosítani, a 11 órás pedig 60 ezer volt. Így hát arra esett a választás, még mindig jobb a 60 ezer, mint a 100 ezer... én speciel nem költenék ennyit a repjegy módosításra, de anya szerint ez még mindig olcsóbb, mint 1 temetés. Meglehet.  

Úgyhogy február 6-án reggel 4:25-kor repülök haza dohai átszállással, és 11:15-re haza is érek délelőtt. Egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, hogy végre hazamehetek, mert hiányzik a család, hiányoznak a magyar ételek, ugyanakkor itt kell hagynom néhány személyt, akit szeretek, és itt kell hagynom az indiai ételeket, amit nagyon szeretek :D Na és ki kell hagynom Mumbait, nem látogathatom meg a levelezőtársam, és a tervezett Taj Mahal is a süllyesztőbe került. Swati viszont mondta, hogy decemberben házasodni fog, ezért el kell jönnöm Indiába. Mondtam neki, hogy meglátom, hogy mit tehetek, sajnos nem túl olcsó egy indiai kiruccanás. De nem tartom kizártnak, hogy decemberben visszajövök, amikor igenis elmegyek a Taj Mahalhoz, és Mumbaiba is :D

Amúgy nem is írtam arról, hogy a cégnél mi volt... kiderült, hogy semmi emberség nincs azokban, akikkel együtt dolgozok. Hihetetlen, hogy le sem szarják, hogy az embernek baja van. Előző héten, amikor szóltam az egyik felettesnek, hogy nem érzem jól magam, had jöjjek haza, ilyet szól: "Felhívtad a XY ügyfelet? Ha végeztél vele, akkor hazamehetsz, addig nem". Na hát persze a klienst felhívtam, és végülis még plusz 1.5 órát kellett bennmaradnom az irodában a munkaidőmön felül, mert a fontos választ nem bírták megmondani akkor, amikor felhívtam őket. Amikor kiderült, hogy haza kell mennem 1 héttel előbb, bementem az irodába gondolván, hogy szólok, hogy akkor készüljenek arra, hogy én minél hamarabb le akarok lépni. De ezek azt gondolták, hogy ha már az irodában vagyok, akkor az azt jelenti, hogy jól is vagyok, ezért elvárták, hogy benn is maradjak a nap végéig és intézzek el mindent. Sőt, hogy be kell mennem hétfőn is és fel kell hívnom minden ügyfelet, hogy mi van. Szóval áradt mindenkiből az emberség, semmi olyan, hogy élsz-e még, jól vagy-e... nem, a köszöntő kérdés az volt, hogy felhívtam-e az éppen legfontosabb ügyfelet.

Holnap megyek be, remélhetőleg megkapom a fizetésemet is. Kedden és szerdán pedig pakolok, valamint elintézek némi dolgot, pl. megszüntetem az internetet, vagy keresek valami csomagküldőt, ha éppen nem férek bele a bőröndbe. És szeretnék találkozni pár emberkével még hazautazásom előtt. 

Utazás Varanasiba

Eredetileg január 23-27. között akartuk megejteni az utazást Varanasiba, ahol a Gangesz van. Varanasi főleg erről híres, a gátjairól és persze a templomokról. Mindenképpen akkor akartam menni, amikor több szünetünk van, ugyanis a vonatút csupán "csak" 17 óra 1 útra. 

Meg kell jegyeznem, hogy a vonatfoglalás kész katasztrófa. 2 lehetőség van: az internet, ahol elég időben kell lefoglalni a jegyet, különben várólistás leszel. A másik pedig, hogy személyesen bekullogsz a vasútállomásra, és ott veszel jegyet. Az internetes variációval akartunk próbálkozni, ugyanis az állomásos jegyvétel nem keltett bennem pozitív érzéseket, amikor legutóbb akartam jegyet foglalni. Ki is néztük a jegyeinket, január 24. és január 26. A visszafele utat le is foglaltuk, ki is fizettük Swati segítségével. Viktoria orosz kártyájával akartuk megvenni a jegyeket, de nem engedte a rendszer a külföldi bankkártyákat használni, csak az indiaiakat. Viszont Swatinak meg nem volt elég pénze a kártyán, ezért csak 1 jegyet tudtunk megvenni. Megbeszéltük vele, hogy lefoglaljuk a drágább jegyet, az odafele jegyet meg megvetetjük 1 emberkével, akinek az a dolga, hogy utolsó pillanatban képes legyen helyet szerezni a vonatra. Swati 100%-ra mondta, hogy meglesz a jegyünk tőle, ne aggódjunk, de aztán végülis az a 100% mégsem volt teljesen 100%, ugyanis az emberünk nem tudta megszerezni a jegyeket. Dög ideg voltam, ugyanis a hotel már le volt foglalva, visszamondani meg már nem lehetett. Ezért munka közepén eljöttünk az irodából és elmentünk a legközelebbi jegyvételi irodába, ahol közölték velünk, hogy minden jegy elkelt, ezért csak várólistára tudnak feltenni. Csütörtöki nap volt, és szombat reggel volt az indulásunk. Na mindegy, megpróbáltuk egy olyan vonatra foglalni a dolgokat, ahol 5-6.-ak voltunk a várólistán. Izgultunk rendesen, hogy vajon felférünk-e a vonatra. Többen mondták, hogy a legtöbb visszamondás az utolsó 24 órában van, úgyhogy fel fogunk jutni a vonatra. Végülis szombaton éjfél után valamennyivel jött az SMS, hogy megvan a helyünk a vonatra. 

De miért is ne, a dolgok nem voltak teljesen rendben, ugyanis eléggé lebetegedtem. Előtte hétvégén máshol tartózkodtam, ahol a hely kicsit eléggé hideg volt, valamint sokat is riksáztunk, ezért nagyon gyanakodtam arra, hogy felfáztam. Csütörtök délutánra-péntekre úgy belázasodtam, hogy nem bírtam mozdulni sem, és iszonyatos fájdalmaim voltak, főleg a hátam környékén. Ezért nagyon úgy nézett ki, hogy az utazásnak lőttek, de végül szombat reggelre jobban lettem, ezért úgy döntöttünk, hogy megyünk. Mire beértünk Delhibe, éreztem, hogy azért nem teljesen vagyok rendben, ezért, amikor felszálltunk a vonatra, kb. az volt az első, hogy lefeküdtem. Amúgy tök menők a vonatok. Na jó, annyira ne gondoljatok túl jóra :D:D Több osztály van, a legalacsonyabb osztály a sleeper, ahova a szegény népség tömörül és csak be vannak hányva az ágyak. Itt ugyanis mindenkinek ágy jut és nem ülés. Bár, ahogy hallottam, vannak vonatok, ahol ülések vannak, egymás fölött akár 3 is. Na azt azért megnézném. Aztán van 1 olyan osztály, ahol van légkondi, normálisabbak a körülmények, és csak 4 ágy van összerakva (mármint 2 emeletes ágy). Aztán volt a mi osztályunk, ami ugyanerről szólt, csak voltak függönyök a kabinoknál. 

És van az első osztály, amit nem tudok, hogy hogy néz ki. Adtak takarót is, párnát is, bár az ágy nem volt a legkényelmesebb. De azért lehetett aludni. Varanasiba 1 óra késéssel értünk oda. 

A hotel gondoskodott a pick up-ról, úgyhogy szerencsére hajnali 5kor nem nekünk kellett kikeresgélnünk, hogy hogyan juthatunk el a szállásra. A riksás már várt minket a peronon, úgyhogy le sem szálltunk a vonatról, de már kiszúrt bennünket, hogy menjünk vele. A hotelbe érve pedig 1 kedves emberrel találkoztunk, a hotel tulajdonosával. Mondta, hogy elmehetünk szervezett utakra, ami 750 volt egy emberre 1 napra, de abban nagyon sok dolog benne volt. Jómagam annyira nem örültem az árnak, de végülis így legalább nem kellett foglalkozni az alkudozással, nem tévedtünk el, és társai. 

Volt 1 külön riksásunk, aki vitt minket mindenfele, elmondta, hogy mi micsoda, és mindenre mondott valami történetet. Nagyon sok templomba elvitt, voltunk hindu templomokban, buddhista templomokban is... a végére eléggé meguntuk, hogy mindenhol ugyanazokat látjuk. Meg voltunk a majmok templomában, ami szintén 1 hindu templom, de tele van majmokkal, akik szabadon futkorászhattak az emberek között. Vagyis az emberek járkálhattak a majmok között, hogy javítsam a dolgot :D Na az egy élményvolt, és nekem az tetszett a legjobban a templomok közül - pedig aztán először nem terveztem, hogy meg kellene néznünk. Este pedig a Gangeszhez mentünk csónakázni. Varanasinak 35 gátja van, de nem néztük meg az összeset, csak a fontosabbakat. Egészen a Manikharnika gátig mentünk el, ahol a halottakat égetik el.

Nem nagyon akartam, hogy közelebb menjünk, de Viktoria mindenképpen látni akarta közelebbről, úgyhogy nem volt más választásom :D De semmi durvát nem láttam szerencsére. Visszafele pedig megálltunk a fő gátnál, ahol éppen valami szertartás volt (naponta tartanak ott valami szertartást), és néztük valamennyi ideig. Amúgy a Gangesz nem is tűnt olyan koszosnak, mint ahogy elképzeltem.. na jó, a partnál látni, hogy mennyi kosz van benne, de pár méterrel beljebb semmi probléma nincs vele. Miamiban az óceán koszosabbnak tűnt :D 

1 napos városnézés után másnap már indultunk is vissza Delhibe. Jó volt Varanasi, csak azért nem volt túl kellemes több időt eltölteni a vonaton, mint amennyit Varanasiban voltunk :D Ja, és sokan mondták, hogy Varanasi iszonyatosan koszos hely - annyira szerintem nem vészes, Noida, ahol vagyok sokkal koszosabb...

Végre nem egyedül

Kész förtelem, amit én itt művelek ezzel a blogírással... :D most megpróbálom behozni a lemaradásom. Szóval az előző poszt... na hát jah. Akkor a Szilveszterre is lebeszéltük, hogy elmegyünk valahova, természetesen nem jött össze, aztán utána való szombatra is lebeszéltük, hogy találkozunk, amiből szintén nem lett semmi, úgyhogy jól össze is vesztem az emberkével. Na de mindegy, lenyugodtak a kedélyek, most már beszélünk, és minden rendben van - most már jobban betartja az ígéreteit.

Január 10-én eljött az a nap, amit már október elejétől vártam: jött 1 másik gyakornok! :D Viktoria Oroszországból. Én kb. már oda-vissza voltam attól, hogy végre már nem leszek egyedül, és lesz valaki, akivel el tudok menni ide-oda.

Az érkezése nem olyan volt, mint az enyém, az AIESECesek kimentek elé :D kb. mindennap írtam a felelősnek, hogy remélem, hogy kimennek Viktoria elé, mert mégiscsak 23:30kor landol a repülője, nem kellene taxiznia. Mina, a vietnámi gyakornok mondta, hogy az egyik ismerősének ismerőse (japán csaj) járt úgy, hogy éjjel landolt a repülője, és nem jöttek ki elé az AIESECesek... és taxival akart eljutni a szállására... és megerőszakolták. Lényeg a lényeg, hogy Viktoria elé kimentek, és fél 2 körül már itt is volt a lakásban. Kicsit nem tetszett, ahogy először viselkedett, kb. mindent kritizált, hogy koszos a lakás, öregek a bútorok, hideg van, nincs korlátlan meleg víz és korlátlan áramfogyasztás. Másnap meg is kaptam a leszúrást Eshától, hogy mi rosszat mondtam a csajnak, mert beszélt vele, és hallhatóan nem tetszik neki a lakás. Megköszöntem, hogy ilyeneket feltételez rólam, hogy minden rosszat elmondtam a lakásról. Pár hete emlékeim szerint megosztottam vele, hogy mennyire tetszik az egész, jól érzem magam az új lakásban, egyedül az zavar, hogy messze van a metró... Ekkor komolyan elkezdtem azon agyalni, hogy felmondok a fenébe, úgyis csak pár hét van hátra és mehetek haza. De aztán végülis lenyugodtam, és úgy döntöttem, hogy "csakazértis" kibírom.

Első hétvégénken el is mentünk a városba, megnéztük a Jama Masjidot, valamint az Akshardham templomot, ahova harmadszori próbálkozással végre sikerült is bejutnunk :D

Megtudtuk, hogy azért nem lehet semmit bevinni, mert pár éve az Akshardham testvértemplomában pár évvel ezelőtt elkövettek egy terrortámadást, ahol pár tucat ember meghalt. Az elkövető pedig telefont használt. Gondolatban el is küldtem a terroristákat messzire, ugyanis hihetetlenül szép volt a templom kívülről is, és belülről is. És a kert is csodálatos volt. A templom kívülről-belülről amúgy tiszta csicsa. Aztán volt egy kis szökőkút, aminek a közepén 2 láb volt. Mindenki dobálgatta ott az érméket, Viktoria is akart dobni 1et, de nem tudta, hogy mit kívánjon. Én is akartam 1et dobni, tudtam is, hogy mit akarok kívánni, csak érmém nem volt :D végül Viktoria odaadta az egyetlen érméjét, és bedobtam. Ahhoz, hogy valóra váljon az ember kívánsága, az érmét rá kell dobni a két láb egyikére. Nekem sikerült :D és azóta be is vált a dolog :) Az Akshardhamnál kívántam azt már harmadszorra, úgyhogy épp ideje volt... :D

Aztán megterveztük az első közös utazásunkat - Varanasit január 24. és 27. között. Na de erről a következő posztban :)

Miért ne bízz az indiaiakban?

Már megint 1 jó idő telt el azóta, hogy bejegyzést írtam volna. Igazából nem történt velem semmi különös, amit meg lehetett volna osztani a nagyközönséggel. Csak a munka, munka, munka. Na persze nyáron megkaptam a szüleimtől, hogy túl sok magánéletet osztok meg a blogomban, főleg a régebbiekben, ezért úgy éreztem, hogy jobb, ha nem írogatnék új bejegyzéseket, még, ha történik is valami. De most aztán addig telítődött a dolog, hogy most már összegyűlt minden, és ki kell mondanom a dolgokat :D

Szóval ugye még november elsején vettek fel pár új embert, azóta kirúgtak 1et, meg vettek fel 2t. Mindegyikkel jóban voltam/vagyok, és a főnökükkel is elég jól kijöTTEM. Az egyikkel többször beszéltük, hogy elmegyünk hétvégén valahova, el is mentünk biliárdozni, beszéltük, hogy elmegyünk a Taj Mahalhoz Agrába, és... hogy karácsonykor 4 napra elmegyünk a hegyekbe kirándulni. Elég hamar változott is a terv 3 napra, de úgy voltam vele, hogy egye fene, 1 nap nem a világ vége, jó lesz az a 3 nap is.

A biliárdozós hétvége után aztán csökkent az írogatások száma, de még mindig beszéltünk, 2 hét után viszont elkezdődött az, hogy sokszor ignorálta az üzeneteimet. Aztán volt a céges parti, amikor másodszor kérdeztem meg tőle a legkomolyabb hangommal, hogy akkor biztos, hogy megyünk kirándulni? "Persze, hogy megyünk". Ja, az volt a kikötés, hogy ne mondjam el senkinek, hogy kirándulni megyünk. Hát persze, nem nagy dolog, nem mondom el. Én is megkértem ugyanerre, de hát aztán egyik ebédnél előttem mondta el a drágalátos főnökének, hogy a karácsonyi szünetet velem fogja tölteni. Öreg hiba.

Amúgy, ha már a partit emlegettem, azért leírom azt is, hogy milyen volt, azon kívül, hogy jó :D Nyugati ruhában kellett menni, és az egész 1 discoban volt. Az elején féltem, hogy unatkozni fogok, ugyanis 5en mentünk, 4 indiai lány és én. A nemzetközi marketinges csapattal vagyok jóban, mert ők legalább hozzám szólnak angolul, de ők mondták, hogy csak 9 körülre érnek oda. Na mi már 8kor ott voltunk. De nem volt akkora probléma, igaz, hogy néhányszor nem tudtam mit kezdeni magammal, a többiek ittak, táncoltak, meg hoztak kaját - na akkor én is nekiálltam enni :D Inni nem akartam még annyit, meg akartam várni a társaimat. 1 kólát azért megittam, és táncolgattam egy kicsit a designerekkel. Az egyik designer, Rajeesh nagyon jól nyomja, én nem tudom, hogy honnan van annyi energiája, de pia nélkül is olyan, mintha részeg lenne :D ott is ugyanúgy nézett ki részegen is, mint józanul azzal a különbséggel, hogy részegen párszor azért el-eldőlt :D Jókedvű volt mindenki, 1 idő után pedig mindenki eléggé be volt csiccsentve, még a főnök is :D aztán mindenkihez odamentem azzal a szöveggel, hogy mennyire fognak hiányozni, és megölelgettem őket :D Elég hamar lőtték a partit, azt mondták, hogy itt Indiában a legtöbb szórakozóhely csak 1ig van nyitva. Nem vagyok az a nagy bulizós, de 2ig minimum ott akartam volna lenni :D bár a végére el lett rontva a kedvem, úgyhogy nem is bánom, hogy hazajöttünk 1 után.

Na de térjünk is vissza arra, hogy mennyit is ér itt a barátság.

A héten műszakváltás volt, vagyis az éjszakai műszakosok is délelőtt dolgoztak, ugyanis nem tudták volna hívni a cégeket Amerikában. Sikeresen át is lettem helyezve az iroda másik felébe, hogy még véletlenül se tudjak kommunikálni egyikőjükkel sem, és Veerrel se tudjak beszélni az utazásról. Természetesen olyanná vált az egész dolog, hogy hiába írtam rá, egyáltalán nem válaszolt az üzeneteimre. Én, naiv picsa meg azt hittem, hogy még mindig lesz valami abból a 4 napból. Pár mondatot tudtunk váltani az irodában, de hát... és mindennek az oka a drágalátos főnöke volt. Egyszerűen úgy fut a főnöke után, mint 1 pincsi kutya. A nő házas és 2 gyereke van, ezért itt Indiában nem nagyon szokás összehozni az ilyet valaki mással, de hát na, én európai vagyok, nem ez az első gondolatom. És végülis 2 másik embernek sem :D Azt már hallottam, hogy sok mindent megosztanak egymással, és vigyázni kell azzal, hogy melyiknek mit mond az ember. 

Aztán kiderült, hogy nem tudunk a hegyekbe utazni, mert elég veszélyesek az utak. Először azt hittem, hogy kamu, de aztán mondta Swati is, hogy útlezárások vannak arrafelé, tényleg nem biztonságos most arra menni. Hát jó, akkor menjünk Agrába, Jaipurba, vagy akárhova máshova - ajánlottam. Óóó, persze, persze, tervezhetjük Agrát. Tök boldog voltam, hogy mégis megyünk valahova, mert ezt már napközben mondta Veer, azon a napon, amikor este mentünk volna a hegyekbe. Ez december 24. volt, amiről elmondhatom, hogy az életem legrosszabb Szentestéjére sikerült, köszönhetem Veernek és drága asszonykájának. A műszak végén ugyanis rákérdeztem, hogy több napra megyünk-e, mondta, hogy nem, este megbeszéljük. Este csak várom, várom, és várom, hogy írjon, de 11kor még mindig nem történik semmi. Úgyhogy nagyon ideges lettem és én írtam meg neki, hogy felejtse el az egészet, és kiadtam magamból minden mérget. Azon az este beszéltem 1 másik emberrel is, aki mondott pár dolgot. Mikor WhatsAppon írtam drága barátomnak, arra nem volt képes, hogy 1 szót visszaböfögjön rá, csak akkor írt, amikor hosszas regényben próbáltam elküldeni a pokolba. Aztán kiderült, hogy miért is ez a dolog. Láttam, hogy volt 1 team meetingük, ahol valószínűleg a főnökük teletömte a fejüket mindenféle f******-gal, hogy az én csapatvezetőmnek nem tetszik, hogy beszélnek velem, mert ezzel csak zavarnak, és nem tetszik neki az sem, hogy velük együtt eszek samosat (egy indiai kaja). Aztán a másik probléma az volt, hogy a főnök látott engem Veerrel a partin, és most emiatt mindenki rajtunk csámcsog, stb. stb., és, hogy a HR küldött 1 üzenetet, hogy nem beszélgethetünk más csapattagokkal, ha nem szükséges. Emiatt most én 1 kiközösített leprás vagyok, nem szabad velem beszélni sem, nemhogy csak az irodában, de irodán kívül is. Annyit nem érdemeltem meg, hogy megmondja, hogy nem fog velem utazni, hogy legalább tudjak valami más programot szervezni erre a 4 napra. Úgyhogy itt így működik, ha fontosnak tartod a munkád, akkor el kell dobnod magadtól mindent, ami fontos lehet számodra, meg kell bántanod a barátaidat és meg kell mutatnod magadról, hogy milyen szemét ember is vagy. Na ezért ne bízzatok az indiaiakban. -.-" 

Ahol a logika nem nagyon létezik

Az utóbbi pár napban rájöttem, hogy egy csomó olyan emberrel dolgozok együtt, akik teljesen eltanulták az agyukat. Azt mesélték, hogy itt Indiában sokat kell tanulni ahhoz, hogy normális munkát kapjon az ember. Míg nálunk otthon elegendő egy diploma, hogy kapjunk állást, itt tovább kell tanulni diploma után is mester szakon, mert csak azzal kap állást az illető, a sima diploma olyan, mint nálunk otthon az érettségi. Azért kicsit durva, hogy amit én csinálok munka, ahhoz is mestert kell végezni. Aztán csak telefonálni kell, meg azt kell csinálni, amit pár nap alatt betanítanak az embernek. Valahogy feleslegesnek érzem, hogy 4-5 évet elpazaroljon valaki az egyetemen azért, hogy utána telefonos munkát végezzen a nap 9 órájában. Na mindegy. Azért merem remélni, hogy otthon nem ez lesz a sorsom a diploma után, esetleg mesterképzés után, hogy a telefonon lógjak napi 8 órában :D Na, hát akkor ezzel így meg is történt a bevezetés. És most jön minden kifakadás, ami eddig ért, és ér a napokban. 

Azt még mindig nem tudom felfogni, hogy mi a jó abban, hogy hazudunk az ügyfeleknek. Frankfurtból telefonálok, nem egyszer volt olyan, hogy habár nem német anyanyelvűeket hívtam, elkezdtek németül beszélni. Szerencsére tudok reagálni az enyhe német nyelvtudásommal, de, aki nem tud németül, az nehezen. Először azt akarták, hogy ha német cégeket hívok, akkor is nyugodtan mondjam, hogy Frankfurtból telefonálok. Végülis persze, ott dolgoznék 1 német cégnél, valószínűleg németekkel is, de a németek pont 1 külföldinek fogják kiadni a német ügyfeleket. Volt 1 kiállításom, amire össz-vissz 1 indiai kiállító volt, mondom oké, felhívom őket. Fel voltak háborodva, hogy mi az, hogy fel akarom őket hívni, mert majd ők fel tudják hívni. Hát akkor gondoljanak bele, hogy milyen lenne Németországból felhívni a németeket angolul. Ja, és 5 perces beszédet kellett tartanom, hogy Svájcot és Ausztriát sem lehet Németországból felhívni, mert mindenkinek kell beszélnie a németet alapszinten, és holt nem fogják elhinni, hogy onnan hívok. Meg hát Németországból persze, hogy németek fogják felhívni a németül beszélőket. Na mindegy, így kerültem hirtelen Lengyelországba, ha német nyelvterületet hívok. Na de most már Las Vegasban is ott vagyok! :D Már onnan is hívok ügyfeleket, menő, mi? :D

A munkatársaim, akik szintén külföldi ügyfeleket hívnak, nekik rosszabb a dolog. Nekik Dubaiból kell hívni. Alapjáraton azt mondják, hogy Dubajból hívnak, de az ottani cégeket is Dubajból hívják angolul, meg stb. 2 közülük átkerül hétfőtől éjszakai műszakba, hogy amerikaiakat hívjanak... Amerikából. Na hát ez az, ami nekem holt nem jutott el a tudatomig, hogy miért. Azt állították, hogy a 2 embernek, akik csinálni fogják, amerikai akcentusuk van. Hát szerintem nem hallottak még amerikait beszélni. Az egyikőjük simán mondhatja, hogy Dubajból hív, mert nagyon arabos akcentusa van. Aztán, mint tudjuk, Amerika imádja az arabokat. Na mindegy, ők tudják, de én inkább állítanék be több embert dolgozni délutáni műszakban, mikor az európai kiállítók vannak többségben, és nem az amerikaiak. Ráadásul az amerikai kiállításokon - ahol tényleg sok amerikai van - a helyiek nagy része szerintem olyan vállalatokkal fognak együttműködni, ahol a kapcsolattartónak arab akcentusa van. Ezek után úgy néz ki, hogy ketten csináljuk az európai és ázsiai ügyfeleket 11 és 8 között, és 2en az amerikaiakat este 8 és hajnali 5 között.... és vettek fel 1 új gyakornokot, remélhetőleg hamar megérkezik ő is, mert az éjszakások kiestek a műszakomból, így totálisan magamra maradok ismételten, mint pár héttel ezelőtt. 

Na, de ha már itt  vagyunk az egyedüllétnél. Panaszkodni mertem, hogy kezdek belefáradni abba, hogy senki sem beszél velem, stb. stb. Ezt még pár hete mondtam, amikor még nem voltak itt az új emberek. A lakótársam eléggé flegmán mondta, hogy tudhattam, hogy olyan országba jövök, ahol nem anyanyelv az angol. Nem akartam visszavágni, hogy ez totál nem ettől függ, Finnországban sem anyanyelv az angol, de voltak olyan rendesek a finnek, hogy átváltottak angolra és úgy beszéltek. Azok is, akik nem tudtak olyan jól angolul. De itt, ahogy mondtam, "tanult" emberek vannak, akik sokkal jobban beszélik az angolt, mint pl. én, és semmibe sem telne nekik angolra váltaniuk hindiről, amikor ott vagyok előttük. De hát nem. Ez aztán már nem is nagyon zavart, amikor felvették a 3 új embert, mert időközönként hozzám-hozzám szólnak. Na már most a napokban a mellettem ülő srác nagyon leállt és alig szólt hozzám. Fura volt a dolog, hogy ez miért lehet, aztán rákérdeztem Upmánál, hogy véletlenül nem szóltak-e rájuk, hogy ne beszélgessenek... aztán mondta, hogy de, rájuk szóltak, hogy lehetőleg VELEM ne beszélgessenek... Upma nem nagyon foglalkozik a dologgal, bár vele annyit nem is beszélek, mert ő ül a legtávolabb tőlem a 3 ember közül. Úgyhogy ezt a logikát sem nagyon értem, hogy miért olyan nagy baj, ha valaki végre szóba áll velem. Mert az senkinek sem probléma, ha egymással beszélgetnek, az viszont igen, ha velem beszélget valaki. És még ők akarják, hogy érezzem jól magam, meg dolgozzak jól... már várom az utolsó hetemet és napjaimat, amikor ezt szépen megmondhatom a főnöknek, meg úgy mindenkinek. 

Ja, főnök. A tegnapi nap folyamán ő már annyira kiakasztott, hogy már kijöttek a könnyeim és éreztem, hogy a vérnyomásom az egekben van. Van 1 ügyfél, aki 2 kiállításon akart részt venni, de az egyik kiállítás olyan, amin mi eddig nem dolgoztunk. A főnök a legelején adott egy 19 ezer eurós árajánlatot, de mivel az ügyfélnek nincs ennyi pénze, lejjebb akartam vitetni az árat. Majdnem az lett belőle, hogy akkor a 2. kiállításon nem tudunk dolgozni nekik, de mondtam, hogy meg tudom kérdezni a magyarokat, hátha. Jött is egy ajánlat 18 400 eurós összegről, továbbítottam is a főnöknek. Aki erre ilyet szól, hogy "Normálisak ezek?? Komolyan gondolják, hogy ennyiért akarnak felépíteni 1 standot? Ha velünk akarnak dolgozni, akkor szabjanak 1 normális árat, mert ez nevetséges".  .... ki is ajánlotta a 19 ezer eurót? ... úgyhogy ennyit erről.

Ennyit az itteni logikáról :D 

Költözködés - vol. 2

Nem csak a lakásból költözködtünk el, hanem az irodából is. Egy kis irodában voltunk betömörítve már 6an, ami megváltozott: egy nagyobb és újabb irodába tettek ki bennünket. Ez is persze úgy történt, mint minden más: már hetekkel azelőttre ígérték, hogy kinn leszünk, de semmi nem történt... majd egyszer egy reggelen mondták, hogy már  nem vagyok a benti irodában, hanem kinn van a helyem. Elkülönítettek valamiért a többiektől, nem tudom, hogy miért... beültettek 2 aranyos lány mellé, valamint az új dolgozók közé. Hiába tartottam aranyosnak a 2 lányt, aki mellettem ült (eddig 1 emelettel lejjebb dolgoztak), hamar kiderült, hogy a reggeli köszönéseken és a néha összemosolygásokon kívül másra nem nagyon számíthatok. A 3 új ember sem szólt hozzám, ők is inkább maguk között beszélgettek. Így kezdtem tovább belesüllyedni a depresszióba, hiszen a szarból még szarabba csöppentem. Ráadásul a költözés pillanatában még netem sem volt, úgyhogy senkinek sem tudtam elmondani bánatom. Reggel bementem, dolgoztam estig, hazajöttem, egyedül voltam, mert Swati mindig 10ig dolgozott. 

Aztán egyszer minden megváltozott. Busszal kellett hazajönnöm (ja, nem is mondtam, a céges sofőr hoz és visz az iroda és a lakás között :D). Kint állt az egyik új ember, Upma egyedül. (a másik 2 Veer és Basant). Én is egyedül voltam, csak ott álltam tétlenül, nem tudtam, hogy oda merjek-e menni, vagy ne :D Aztán végül odamentem Upmához, köszöntem neki, bemutatkoztunk egymásnak, és beszélgetni kezdtünk. Aztán csatlakozott hozzánk Basant is, akiről kiderült, hogy oda valósi, ahova tervezek utazni decemberben. 

A következő napokban mindig szóltak hozzám, kérdezgettek mindenről, és napokkal utána Veer nevét is sikerült megtudnom. Mostanáig pedig már olyan jól kijövünk, hogy már nem gondolok arra, hogy milyen szarul érzem magam a munkahelyen, mert van, aki hozzám szól anélkül, hogy állandóan nekem kelljen kérdezgetnem. 

Szülinapomon pedig nagyon megleptek, és iszonyatos jó érzés volt mindegyikőjüktől. Upmával és Veerrel megbeszéltük, hogy elmegyünk az Akshardhamhoz szülinapomkor. Mondta Upma, hogy ne nagyon beszéljek a találkozóinkról a többiek előtt, mert lehet, hogy nem díjaznák azt. Azt mondták, hogy a legtöbb indiai úgy gondolja, hogy a munka az munka, de munkán kívül a kollégáknak nem szabad egymással lógni. Úgyhogy most már titkolóznom kell Swati előtt is, hogy hova megyek, meg, hogy "barátokkal" vagyok, és nem a kollégákkal. Na, aztán vasárnap reggel, a szülinapom reggelén rámírt Saloni, a 3 emberke vezetője. Kérdezte, hogy mit tervezek csinálni, és meghívott magukhoz vacsorára. Mondta, hogy meghívhatnánk Upmát és Veert is, de ne szóljak senkinek a dologról. Azt mondtam nekik, hogy a barátaimmal megyek Delhibe vásárolni - ugye megfogadtam Upmának, hogy nem fogok senkinek sem beszélni a találkozóról. De mivel Saloni is ugyanezt mondta, ráadásul Upmát és Veert is belevette a dologba, úgy éreztem, hogy ezek után nem gond, hogy ha ő is tud a találkozónkról :D És igen, este elmentünk hozzá, és 5 fogásos vacsorával várt minket. Hihetetlen jó érzés volt, ugyanis nem számítottam arra, hogy Saloni meg fog magukhoz hívni. Amúgy a kajáról... :D Először megettük a tortát, majd utána olyan snacket ettünk, amit meg kellett tölteni különböző dolgokkal. Az egész alapja ilyen gömb alakú ostya-féle volt, amit ki kellett kopogtatni, hogy lyuk legyen rajta. Aztán lehetett bele tölteni csicseriborsó szószt, főtt krumplit, valami édes mártást, valami kicsit sós dolgot, és, a legjobbat: csípős vizet :D ha megtöltöttük az általunk kiválasztott jóságokkal, akkor az egészet be kellett kapni és úgy megenni. 

3. ételt Veer vitte: olyan volt, mint a palacsinta, és az volt megtöltve darált csirkehússal. Az egészet bele lehetett mártogatni 2 féle szószba: egy fehérbe, ami fokhagymás volt, és egy zöldbe. Itt Indiában, ha piros szószt látunk, akkor még nem kell a csípősre asszociálni. Ha zölddel kerülünk össze, akkor készüljünk a legrosszabbra :D (amúgy nem is olyan rossz, nem tudom, hogy miért írom... most már a piros szószt röhögve eszem, hogy nem csípős...) na nekem mindegyik szósz nagyon ízlett. 

Aztán jött a fő fogás: chapati, valami csípős cucc és egy nem csípős szósz, ami olyan volt, mint a lencsefőzelék. A csípős cucc nagyon ízlett, és tuckolni is nagyon szeretek. 

Ekkor már nagyon tele voltam, de még nem volt megállás, mert jött a desszert. Vaníliás puding volt, és még valami volt benne, nem tudom mi. De nagyon finom volt. 

Másnap az irodában nagyon vicces volt, mert, amikor megérkeztek, mindegyikőjük tök érdeklődően megkérdezte, hogy mit csináltam hétvégén, meg boldog szülinapot kívántak :D Upmával többször összevigyorogtunk, nem bírtuk ki vigyorgás nélkül... :D