Ahol a logika nem nagyon létezik

Az utóbbi pár napban rájöttem, hogy egy csomó olyan emberrel dolgozok együtt, akik teljesen eltanulták az agyukat. Azt mesélték, hogy itt Indiában sokat kell tanulni ahhoz, hogy normális munkát kapjon az ember. Míg nálunk otthon elegendő egy diploma, hogy kapjunk állást, itt tovább kell tanulni diploma után is mester szakon, mert csak azzal kap állást az illető, a sima diploma olyan, mint nálunk otthon az érettségi. Azért kicsit durva, hogy amit én csinálok munka, ahhoz is mestert kell végezni. Aztán csak telefonálni kell, meg azt kell csinálni, amit pár nap alatt betanítanak az embernek. Valahogy feleslegesnek érzem, hogy 4-5 évet elpazaroljon valaki az egyetemen azért, hogy utána telefonos munkát végezzen a nap 9 órájában. Na mindegy. Azért merem remélni, hogy otthon nem ez lesz a sorsom a diploma után, esetleg mesterképzés után, hogy a telefonon lógjak napi 8 órában :D Na, hát akkor ezzel így meg is történt a bevezetés. És most jön minden kifakadás, ami eddig ért, és ér a napokban. 

Azt még mindig nem tudom felfogni, hogy mi a jó abban, hogy hazudunk az ügyfeleknek. Frankfurtból telefonálok, nem egyszer volt olyan, hogy habár nem német anyanyelvűeket hívtam, elkezdtek németül beszélni. Szerencsére tudok reagálni az enyhe német nyelvtudásommal, de, aki nem tud németül, az nehezen. Először azt akarták, hogy ha német cégeket hívok, akkor is nyugodtan mondjam, hogy Frankfurtból telefonálok. Végülis persze, ott dolgoznék 1 német cégnél, valószínűleg németekkel is, de a németek pont 1 külföldinek fogják kiadni a német ügyfeleket. Volt 1 kiállításom, amire össz-vissz 1 indiai kiállító volt, mondom oké, felhívom őket. Fel voltak háborodva, hogy mi az, hogy fel akarom őket hívni, mert majd ők fel tudják hívni. Hát akkor gondoljanak bele, hogy milyen lenne Németországból felhívni a németeket angolul. Ja, és 5 perces beszédet kellett tartanom, hogy Svájcot és Ausztriát sem lehet Németországból felhívni, mert mindenkinek kell beszélnie a németet alapszinten, és holt nem fogják elhinni, hogy onnan hívok. Meg hát Németországból persze, hogy németek fogják felhívni a németül beszélőket. Na mindegy, így kerültem hirtelen Lengyelországba, ha német nyelvterületet hívok. Na de most már Las Vegasban is ott vagyok! :D Már onnan is hívok ügyfeleket, menő, mi? :D

A munkatársaim, akik szintén külföldi ügyfeleket hívnak, nekik rosszabb a dolog. Nekik Dubaiból kell hívni. Alapjáraton azt mondják, hogy Dubajból hívnak, de az ottani cégeket is Dubajból hívják angolul, meg stb. 2 közülük átkerül hétfőtől éjszakai műszakba, hogy amerikaiakat hívjanak... Amerikából. Na hát ez az, ami nekem holt nem jutott el a tudatomig, hogy miért. Azt állították, hogy a 2 embernek, akik csinálni fogják, amerikai akcentusuk van. Hát szerintem nem hallottak még amerikait beszélni. Az egyikőjük simán mondhatja, hogy Dubajból hív, mert nagyon arabos akcentusa van. Aztán, mint tudjuk, Amerika imádja az arabokat. Na mindegy, ők tudják, de én inkább állítanék be több embert dolgozni délutáni műszakban, mikor az európai kiállítók vannak többségben, és nem az amerikaiak. Ráadásul az amerikai kiállításokon - ahol tényleg sok amerikai van - a helyiek nagy része szerintem olyan vállalatokkal fognak együttműködni, ahol a kapcsolattartónak arab akcentusa van. Ezek után úgy néz ki, hogy ketten csináljuk az európai és ázsiai ügyfeleket 11 és 8 között, és 2en az amerikaiakat este 8 és hajnali 5 között.... és vettek fel 1 új gyakornokot, remélhetőleg hamar megérkezik ő is, mert az éjszakások kiestek a műszakomból, így totálisan magamra maradok ismételten, mint pár héttel ezelőtt. 

Na, de ha már itt  vagyunk az egyedüllétnél. Panaszkodni mertem, hogy kezdek belefáradni abba, hogy senki sem beszél velem, stb. stb. Ezt még pár hete mondtam, amikor még nem voltak itt az új emberek. A lakótársam eléggé flegmán mondta, hogy tudhattam, hogy olyan országba jövök, ahol nem anyanyelv az angol. Nem akartam visszavágni, hogy ez totál nem ettől függ, Finnországban sem anyanyelv az angol, de voltak olyan rendesek a finnek, hogy átváltottak angolra és úgy beszéltek. Azok is, akik nem tudtak olyan jól angolul. De itt, ahogy mondtam, "tanult" emberek vannak, akik sokkal jobban beszélik az angolt, mint pl. én, és semmibe sem telne nekik angolra váltaniuk hindiről, amikor ott vagyok előttük. De hát nem. Ez aztán már nem is nagyon zavart, amikor felvették a 3 új embert, mert időközönként hozzám-hozzám szólnak. Na már most a napokban a mellettem ülő srác nagyon leállt és alig szólt hozzám. Fura volt a dolog, hogy ez miért lehet, aztán rákérdeztem Upmánál, hogy véletlenül nem szóltak-e rájuk, hogy ne beszélgessenek... aztán mondta, hogy de, rájuk szóltak, hogy lehetőleg VELEM ne beszélgessenek... Upma nem nagyon foglalkozik a dologgal, bár vele annyit nem is beszélek, mert ő ül a legtávolabb tőlem a 3 ember közül. Úgyhogy ezt a logikát sem nagyon értem, hogy miért olyan nagy baj, ha valaki végre szóba áll velem. Mert az senkinek sem probléma, ha egymással beszélgetnek, az viszont igen, ha velem beszélget valaki. És még ők akarják, hogy érezzem jól magam, meg dolgozzak jól... már várom az utolsó hetemet és napjaimat, amikor ezt szépen megmondhatom a főnöknek, meg úgy mindenkinek. 

Ja, főnök. A tegnapi nap folyamán ő már annyira kiakasztott, hogy már kijöttek a könnyeim és éreztem, hogy a vérnyomásom az egekben van. Van 1 ügyfél, aki 2 kiállításon akart részt venni, de az egyik kiállítás olyan, amin mi eddig nem dolgoztunk. A főnök a legelején adott egy 19 ezer eurós árajánlatot, de mivel az ügyfélnek nincs ennyi pénze, lejjebb akartam vitetni az árat. Majdnem az lett belőle, hogy akkor a 2. kiállításon nem tudunk dolgozni nekik, de mondtam, hogy meg tudom kérdezni a magyarokat, hátha. Jött is egy ajánlat 18 400 eurós összegről, továbbítottam is a főnöknek. Aki erre ilyet szól, hogy "Normálisak ezek?? Komolyan gondolják, hogy ennyiért akarnak felépíteni 1 standot? Ha velünk akarnak dolgozni, akkor szabjanak 1 normális árat, mert ez nevetséges".  .... ki is ajánlotta a 19 ezer eurót? ... úgyhogy ennyit erről.

Ennyit az itteni logikáról :D 

Költözködés - vol. 2

Nem csak a lakásból költözködtünk el, hanem az irodából is. Egy kis irodában voltunk betömörítve már 6an, ami megváltozott: egy nagyobb és újabb irodába tettek ki bennünket. Ez is persze úgy történt, mint minden más: már hetekkel azelőttre ígérték, hogy kinn leszünk, de semmi nem történt... majd egyszer egy reggelen mondták, hogy már  nem vagyok a benti irodában, hanem kinn van a helyem. Elkülönítettek valamiért a többiektől, nem tudom, hogy miért... beültettek 2 aranyos lány mellé, valamint az új dolgozók közé. Hiába tartottam aranyosnak a 2 lányt, aki mellettem ült (eddig 1 emelettel lejjebb dolgoztak), hamar kiderült, hogy a reggeli köszönéseken és a néha összemosolygásokon kívül másra nem nagyon számíthatok. A 3 új ember sem szólt hozzám, ők is inkább maguk között beszélgettek. Így kezdtem tovább belesüllyedni a depresszióba, hiszen a szarból még szarabba csöppentem. Ráadásul a költözés pillanatában még netem sem volt, úgyhogy senkinek sem tudtam elmondani bánatom. Reggel bementem, dolgoztam estig, hazajöttem, egyedül voltam, mert Swati mindig 10ig dolgozott. 

Aztán egyszer minden megváltozott. Busszal kellett hazajönnöm (ja, nem is mondtam, a céges sofőr hoz és visz az iroda és a lakás között :D). Kint állt az egyik új ember, Upma egyedül. (a másik 2 Veer és Basant). Én is egyedül voltam, csak ott álltam tétlenül, nem tudtam, hogy oda merjek-e menni, vagy ne :D Aztán végül odamentem Upmához, köszöntem neki, bemutatkoztunk egymásnak, és beszélgetni kezdtünk. Aztán csatlakozott hozzánk Basant is, akiről kiderült, hogy oda valósi, ahova tervezek utazni decemberben. 

A következő napokban mindig szóltak hozzám, kérdezgettek mindenről, és napokkal utána Veer nevét is sikerült megtudnom. Mostanáig pedig már olyan jól kijövünk, hogy már nem gondolok arra, hogy milyen szarul érzem magam a munkahelyen, mert van, aki hozzám szól anélkül, hogy állandóan nekem kelljen kérdezgetnem. 

Szülinapomon pedig nagyon megleptek, és iszonyatos jó érzés volt mindegyikőjüktől. Upmával és Veerrel megbeszéltük, hogy elmegyünk az Akshardhamhoz szülinapomkor. Mondta Upma, hogy ne nagyon beszéljek a találkozóinkról a többiek előtt, mert lehet, hogy nem díjaznák azt. Azt mondták, hogy a legtöbb indiai úgy gondolja, hogy a munka az munka, de munkán kívül a kollégáknak nem szabad egymással lógni. Úgyhogy most már titkolóznom kell Swati előtt is, hogy hova megyek, meg, hogy "barátokkal" vagyok, és nem a kollégákkal. Na, aztán vasárnap reggel, a szülinapom reggelén rámírt Saloni, a 3 emberke vezetője. Kérdezte, hogy mit tervezek csinálni, és meghívott magukhoz vacsorára. Mondta, hogy meghívhatnánk Upmát és Veert is, de ne szóljak senkinek a dologról. Azt mondtam nekik, hogy a barátaimmal megyek Delhibe vásárolni - ugye megfogadtam Upmának, hogy nem fogok senkinek sem beszélni a találkozóról. De mivel Saloni is ugyanezt mondta, ráadásul Upmát és Veert is belevette a dologba, úgy éreztem, hogy ezek után nem gond, hogy ha ő is tud a találkozónkról :D És igen, este elmentünk hozzá, és 5 fogásos vacsorával várt minket. Hihetetlen jó érzés volt, ugyanis nem számítottam arra, hogy Saloni meg fog magukhoz hívni. Amúgy a kajáról... :D Először megettük a tortát, majd utána olyan snacket ettünk, amit meg kellett tölteni különböző dolgokkal. Az egész alapja ilyen gömb alakú ostya-féle volt, amit ki kellett kopogtatni, hogy lyuk legyen rajta. Aztán lehetett bele tölteni csicseriborsó szószt, főtt krumplit, valami édes mártást, valami kicsit sós dolgot, és, a legjobbat: csípős vizet :D ha megtöltöttük az általunk kiválasztott jóságokkal, akkor az egészet be kellett kapni és úgy megenni. 

3. ételt Veer vitte: olyan volt, mint a palacsinta, és az volt megtöltve darált csirkehússal. Az egészet bele lehetett mártogatni 2 féle szószba: egy fehérbe, ami fokhagymás volt, és egy zöldbe. Itt Indiában, ha piros szószt látunk, akkor még nem kell a csípősre asszociálni. Ha zölddel kerülünk össze, akkor készüljünk a legrosszabbra :D (amúgy nem is olyan rossz, nem tudom, hogy miért írom... most már a piros szószt röhögve eszem, hogy nem csípős...) na nekem mindegyik szósz nagyon ízlett. 

Aztán jött a fő fogás: chapati, valami csípős cucc és egy nem csípős szósz, ami olyan volt, mint a lencsefőzelék. A csípős cucc nagyon ízlett, és tuckolni is nagyon szeretek. 

Ekkor már nagyon tele voltam, de még nem volt megállás, mert jött a desszert. Vaníliás puding volt, és még valami volt benne, nem tudom mi. De nagyon finom volt. 

Másnap az irodában nagyon vicces volt, mert, amikor megérkeztek, mindegyikőjük tök érdeklődően megkérdezte, hogy mit csináltam hétvégén, meg boldog szülinapot kívántak :D Upmával többször összevigyorogtunk, nem bírtuk ki vigyorgás nélkül... :D

Költözködés - vol 1.

Már egy jó ideje nem írtam a blogba, de ennek is megvan az oka. Ugyanis november 1-én átköltöztünk 1 másik helyre. Az előző lakásban úgy volt internetem, hogy a szomszéd valamiért nem kódolta le, ezért tudtam én is használni. Na az új helyen ilyen szerencsém nem volt sajnos. 

Szóval már napokkal azelőtt szóltak, hogy költözünk. Elő volt írva, hogy X nap múlva pakolunk át, de mint már megtanultam, ha valami időpontot mondanak az indiaiak, arra rá kell számolni párat. Ha azt mondják, hogy 10 perc, az lesz vagy fél óra, ha azt mondják, hogy holnap, örülj, ha 3 napra rá megkapod. Na ez is így volt, napokon keresztül mondták, hogy holnap, holnap, holnap... aztán a 3. holnapra már tényleg költözködtünk :D 

Kiharcoltam, hogy had menjek el a munkahelyről azalatt az idő alatt, amíg pakolnak. Ugyanis nem akartam azt, hogy fű-fa hozzányúljon a cuccomhoz anélkül, hogy én azt látnám. Így megtörtént első közúti motorozásom is, ugyanis a cég autóit elvitték, az emberke meg motorral volt, aki ment a lakásba. Nem mondom, hogy könnyű szívvel ültem fel a járgányra, ugyanis eleve életveszélyesnek tartom az indiai közlekedést... a motor kapaszkodóját meg olyan erősen fogtam, hogy a kezemben ki is alakult 1 kisebb fajta izomláz... :D

Az új lakás elég modern. Egy lakóparkban vagyunk (ATS Greens), mindenhol 9 emeletes házak, kert... kapun kell bejönni, amit őriznek, valamint minden házegységben is található 1 őr. Vannak a területen belül boltok is: zöldséges, ruhás, élelmiszerbolt, tejes, pékáru, de van mosoda, fodrászat és gyógyszertár is. Továbbá sportolási lehetőségek is vannak: edzőterem, kosárpálya, squash, biliárd, és van 1 medencénk is. A kertben meg pálmafák... hát eléldegélnék itt, az már biztos :D 

Még itt is külön szobám van (még), de sajnos itt már nincs meg a saját fürdőszobám :( ami kicsit rossz, főleg reggelenként, amikor fürdeni akarunk. 2 fürdő van, de a másikat inkább hajvasalásra szoktam használni, minthogy fürdésre. A konyha is jól néz ki, bár sütő itt sincs :/ 

Fél hónap után pedig a netet is megkaptuk. Illetve... megvettem. Az elején ígérgette a főnök, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy legyen nálunk Internet, de aztán teltek a hetek, de még mindig nem tett érte semmit. Elegem lett a dologból, ugyanis már vagy 3-4 hete nem tudtam anyáékkal Skypeolni, és eldöntöttem, hogy nem várok én senkire (mert ígérgetések ugye itt is voltak...), inkább megveszem a netet, kerül, amibe kerül, de legalább lesz... úgyhogy végre van. :D