Nem csak a lakásból költözködtünk el, hanem az irodából is. Egy kis irodában voltunk betömörítve már 6an, ami megváltozott: egy nagyobb és újabb irodába tettek ki bennünket. Ez is persze úgy történt, mint minden más: már hetekkel azelőttre ígérték, hogy kinn leszünk, de semmi nem történt... majd egyszer egy reggelen mondták, hogy már nem vagyok a benti irodában, hanem kinn van a helyem. Elkülönítettek valamiért a többiektől, nem tudom, hogy miért... beültettek 2 aranyos lány mellé, valamint az új dolgozók közé. Hiába tartottam aranyosnak a 2 lányt, aki mellettem ült (eddig 1 emelettel lejjebb dolgoztak), hamar kiderült, hogy a reggeli köszönéseken és a néha összemosolygásokon kívül másra nem nagyon számíthatok. A 3 új ember sem szólt hozzám, ők is inkább maguk között beszélgettek. Így kezdtem tovább belesüllyedni a depresszióba, hiszen a szarból még szarabba csöppentem. Ráadásul a költözés pillanatában még netem sem volt, úgyhogy senkinek sem tudtam elmondani bánatom. Reggel bementem, dolgoztam estig, hazajöttem, egyedül voltam, mert Swati mindig 10ig dolgozott.
Aztán egyszer minden megváltozott. Busszal kellett hazajönnöm (ja, nem is mondtam, a céges sofőr hoz és visz az iroda és a lakás között :D). Kint állt az egyik új ember, Upma egyedül. (a másik 2 Veer és Basant). Én is egyedül voltam, csak ott álltam tétlenül, nem tudtam, hogy oda merjek-e menni, vagy ne :D Aztán végül odamentem Upmához, köszöntem neki, bemutatkoztunk egymásnak, és beszélgetni kezdtünk. Aztán csatlakozott hozzánk Basant is, akiről kiderült, hogy oda valósi, ahova tervezek utazni decemberben.
A következő napokban mindig szóltak hozzám, kérdezgettek mindenről, és napokkal utána Veer nevét is sikerült megtudnom. Mostanáig pedig már olyan jól kijövünk, hogy már nem gondolok arra, hogy milyen szarul érzem magam a munkahelyen, mert van, aki hozzám szól anélkül, hogy állandóan nekem kelljen kérdezgetnem.
Szülinapomon pedig nagyon megleptek, és iszonyatos jó érzés volt mindegyikőjüktől. Upmával és Veerrel megbeszéltük, hogy elmegyünk az Akshardhamhoz szülinapomkor. Mondta Upma, hogy ne nagyon beszéljek a találkozóinkról a többiek előtt, mert lehet, hogy nem díjaznák azt. Azt mondták, hogy a legtöbb indiai úgy gondolja, hogy a munka az munka, de munkán kívül a kollégáknak nem szabad egymással lógni. Úgyhogy most már titkolóznom kell Swati előtt is, hogy hova megyek, meg, hogy "barátokkal" vagyok, és nem a kollégákkal. Na, aztán vasárnap reggel, a szülinapom reggelén rámírt Saloni, a 3 emberke vezetője. Kérdezte, hogy mit tervezek csinálni, és meghívott magukhoz vacsorára. Mondta, hogy meghívhatnánk Upmát és Veert is, de ne szóljak senkinek a dologról. Azt mondtam nekik, hogy a barátaimmal megyek Delhibe vásárolni - ugye megfogadtam Upmának, hogy nem fogok senkinek sem beszélni a találkozóról. De mivel Saloni is ugyanezt mondta, ráadásul Upmát és Veert is belevette a dologba, úgy éreztem, hogy ezek után nem gond, hogy ha ő is tud a találkozónkról :D És igen, este elmentünk hozzá, és 5 fogásos vacsorával várt minket. Hihetetlen jó érzés volt, ugyanis nem számítottam arra, hogy Saloni meg fog magukhoz hívni. Amúgy a kajáról... :D Először megettük a tortát, majd utána olyan snacket ettünk, amit meg kellett tölteni különböző dolgokkal. Az egész alapja ilyen gömb alakú ostya-féle volt, amit ki kellett kopogtatni, hogy lyuk legyen rajta. Aztán lehetett bele tölteni csicseriborsó szószt, főtt krumplit, valami édes mártást, valami kicsit sós dolgot, és, a legjobbat: csípős vizet :D ha megtöltöttük az általunk kiválasztott jóságokkal, akkor az egészet be kellett kapni és úgy megenni.
3. ételt Veer vitte: olyan volt, mint a palacsinta, és az volt megtöltve darált csirkehússal. Az egészet bele lehetett mártogatni 2 féle szószba: egy fehérbe, ami fokhagymás volt, és egy zöldbe. Itt Indiában, ha piros szószt látunk, akkor még nem kell a csípősre asszociálni. Ha zölddel kerülünk össze, akkor készüljünk a legrosszabbra :D (amúgy nem is olyan rossz, nem tudom, hogy miért írom... most már a piros szószt röhögve eszem, hogy nem csípős...) na nekem mindegyik szósz nagyon ízlett.
Aztán jött a fő fogás: chapati, valami csípős cucc és egy nem csípős szósz, ami olyan volt, mint a lencsefőzelék. A csípős cucc nagyon ízlett, és tuckolni is nagyon szeretek.
Ekkor már nagyon tele voltam, de még nem volt megállás, mert jött a desszert. Vaníliás puding volt, és még valami volt benne, nem tudom mi. De nagyon finom volt.
Másnap az irodában nagyon vicces volt, mert, amikor megérkeztek, mindegyikőjük tök érdeklődően megkérdezte, hogy mit csináltam hétvégén, meg boldog szülinapot kívántak :D Upmával többször összevigyorogtunk, nem bírtuk ki vigyorgás nélkül... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése